fbpx
Bevezető áron elérhető eddig:
nap
óra
perc
másodperc

Teljeskörű útmutató Facebook hirdetések tiltása ellen vállalkozóknak, marketingeseknek

Ez egy mindenre kiterjedő útmutató, így az esetek 90%-ban vissza fogod tudni szerezni a tiltott fiókodat. Soha többé nem kell félned vagy aggódnod attól, hogy egyik napról a másikra megfosztanak a hirdetési jogaidtól az egyik leghatékonyabb hirdetési felületen.

Állandóan megvan a kockázata annak, hogy kapsz egy tiltásról szóló üzenetet

Félünk, sőt akár rettegünk attól a pillanattól, hogy mi leszünk a következő „áldozat”, akit letilt a közösségi háló, ezzel megfosztva minket a hirdetési jogunktól, megfosztva a cégünket a fejlődéstől. Ez komoly dühöt, frusztrációt és félelmet vált ki bennünk. Mi lesz így? Hogyan tovább?

A Facebook tiltásokat végző algoritmus érzékenységi tekerője brutál mód fel lett tekerve. Sokszor teljesen indokolatlanul kapunk tiltást egyik percről a másikra. Olykor pedig folyamatosan tojáshéjon lépkedünk a Facebook túlzott szabályzata miatt.

Miközben az interneten össze-vissza megtalálható blogcikkek, videók a legtöbb esetben csak egy dologra fókuszálnak, addig a tiltások hátterében meghúzódó folyamatok ettől sokkal többrétűbbek. Nem elég csak egy megoldásra fókuszálni, hiszen később egy másik probléma miatt újra tilthatnak, aminek a vége akár végleges tiltás is lehet.

Képes leszel gyorsan és hatékonyan reagálni a Facebook tiltásaira, így megszűnik a felesleges stressz és aggódás

Az útmutató segítségével megtehetsz minden megelőző lépést, amivel nagymértékben csökkented a tiltások számát
Soha többé nem kell félned attól, hogy megfosztanak a hirdetési jogaidtól és a közönségeddel való kapcsolattartástól
Sikeres Facebook hirdető leszel, akit még a tiltások sem állíthatnak meg, hiszen egy kész fegyvertárad lesz a védekezéshez

Mindenre kiterjedő útmutató, aminek a segítségével sokkal hatékonyabb és eredményesebb hirdető lehetsz

8 tiltásokat feloldó egyszerű és gyors módszer

A tiltásoknak három szintje van, a legenyhébb szint, amikor a hirdetési fiókodat tiltják, az ettől durvább szint, amikor a vállalkozáskezelődet tiltják, a legdurvább szint pedig, amikor a személyes profilodat tiltják. A legfontosabb, ha tiltást kapunk, akkor ne pánikoljunk, vegyünk egy mély levegőt és nyugodjunk meg picit, aztán próbáljunk rájönni, hogy miért kaphattuk magát a tiltást. Majd tegyük meg a szükséges lépéseket, amivel feloldhatjuk a szankciókat, hogy visszaszerezzük a fiókunkat. Összesen 8 konkrét lépésről-lépésre kidolgozott módszert mutatok be az útmutatóban, amivel visszaszerezheted a hirdetések futtatásához szükséges jogaidat.

12 megelőző intézkedés a tiltások ellen

A Facebook pontosan meghatározta a hirdetési szabályzatát, és az Általános Szerződési Feltételeit, amelyeket természetesen fontos betartani, sokszor sajnos mégsem elég ennyi a tiltások elkerülése érdekében. Ugyanis, akkor is letilthatja a Facebook a fiókodat, ha minden szabályzatnak megfelelsz. Elsősorban mégis saját hibánkból kapunk tiltást, mert nem figyeltünk eléggé a hirdetési szabályzatra. A Facebook szeretné megvédi a felhasználókat a csalásoktól. Te sem szeretnéd, ha egy olyan cég hirdetése jelenne meg számodra, ami homályos elvárásokat kérne tőled. Pontosan ezért beletettem az útmutatóba 12 egyszerű, de annál fontosabb megelőző intézkedést, amivel nagymértékben csökkentheted a tiltás esélyét és növelheted a Facebook bizalmát a cégeddel szemben.

A tiltások mögött lévő működési elvek megértése

A Facebook elhúzza a mézesmadzagot előttünk azért, hogy hirdessünk a felületein, és azt bátran ki is lehet jelenteni, hogy jelenleg a Facebook az egyik legjobb online hirdetési forma. Ha hirdetünk, és jól csináljuk, akkor pedig szépen jönnek is az eredmények. Amennyiben tiltanak, abban az esetben a tiltás egy elég nagy érvágás tud lenni számunkra. Olyan, mint amikor a semmi közepén kifogy a kocsidból az üzemanyag, te pedig tehetetlen vagy. Pontosan ezért szeretném neked elmagyarázni a tiltások mögött lévő elveket, így sokkal nagyobb rálátásod lesz az egész működésére, amivel sokkal hatékonyabb és eredményesebb lehetsz a jövőben.

Szia! Török Ádám vagyok, a Funnel Project alapítója, fő szolgáltatásom a PPC hirdetésmenedzsment.

Sosem felejtem el azt a napot, amikor 2020. karácsonya előtt pár nappal jött egy üzenet a Facebooktól, hogy letiltották a személyes profilomat és ezzel együtt minden Facebookhoz kapcsolódó tevékenységemet. Elképesztő ijedtség és félelem lett úrrá rajtam, a szívem úgy dübörgött a gyomromban, hogy azt hittem kiesik a helyéről. Amikor az üzenet érkezett, akkor épp az íróasztalnál dolgoztam a vállalkozásom fejlesztésén. 

A hirtelen jött félelmen és ijedtségen hamar túl kellett tennem magam, hiszen nem ülhettem tétlenül a hirdetési jogaim elvesztése után. Higgadt fejjel visszaültem a laptopom elé és elkezdtem megoldások után kutatni az interneten. Nem találtam egy kézzelfogható és egységes megoldást sem, ezért beleástam magam alaposan a témába és összeszedtem a legjobb módszereket. A megoldásaim alapján nagyjából 2 hét alatt sikerült mindent visszaszereznem.

Ma már magabiztosan hirdetek Facebookon, hiszen tudom, hogy egy esetleges tiltást követően az esetek 95%-ban hamar neg tudom oldani. Sőt kidolgoztam egy rendszert, amiben minden szükséges megelőző intézkedsét elvégzek az összes fiókban, amit kezelek. Mindez, és még ennél is több megtalálható az eBookomban.

ÚTKÖZBEN IS KÖNNYEN HOZZÁFÉRSZ

Bárhol, bármikor a
segítségedre lesz!

Ebben a könyvben nem fogsz csalódni, mivel ez egy teljeskörű útmutató a Facebook tiltások ellen

A könyvnek az a célja, hogy a lehető legátfogóbb útmutatást adja az esetleges Facebook tiltások ellen. Ezért beletettem minden olyan tudásanyagot, ami segíthet visszaszerezni a fiókodat. Ugyanakkor nem szabad elmenni, amelett, hogy nem minden módszer működik mindenkinél, pontosan ezért tettem bele több megoldási lehetőséget is.

Mire is kaphatsz választ a könyvből?
Nézzük meg a könyv tartalmi részeit!

Mire is kaphatsz választ a könyvből? Nézzük meg a könyv tartalmi részeit!

133 oldal tömény érték!

Bónuszok az útmutató mellé

BÓNUSZ #1: Tiltást feloldó üzenet minták

Az eBook mellé adok két darab üzenet mintát, amit elküldhetsz a Facebooknak egy esetleges tiltás esetén. Az üzenetek úgy vannak megfogalmazva, hogy az bárki számára jó legyen. Neked már csak a saját bizniszedre kell szabnod, hogy ne tűnjön sablonosnak az egész.

BÓNUSZ #2: Teljes útmutató Facebook hirdetések célzásához

Hatalmas előnyt jelentene, ha lenne egy pdf, egy infografika, amire csak rápillantunk és azonnal megtaláljuk a célközönségünk számára releváns érdeklődési köröket és magatartásokat. Ez az útmutató pontosan erről szól.

BÓNUSZ #3: Profi közösségi média tartalomnaptár

Az eBook mellé adok két darab üzenet mintát, amit elküldhetsz a Facebooknak egy esetleges tiltás esetén. Az üzenetek úgy vannak megfogalmazva, hogy az bárki számára jó legyen. Neked már csak a saját bizniszedre kell szabnod, hogy ne tűnjön sablonosnak az egész.

BÓNUSZ #1: Tiltást feloldó üzenet minták

Az eBook mellé adok két darab üzenet mintát, amit elküldhetsz a Facebooknak egy esetleges tiltás esetén. Az üzenetek úgy vannak megfogalmazva, hogy az bárki számára jó legyen. Neked már csak a saját bizniszedre kell szabnod, hogy ne tűnjön sablonosnak az egész.

BÓNUSZ #2: Teljes útmutató Facebook hirdetések célzásához

Hatalmas előnyt jelentene, ha lenne egy pdf, egy infografika, amire csak rápillantunk és azonnal megtaláljuk a célközönségünk számára releváns érdeklődési köröket és magatartásokat. Ez az útmutató pontosan erről szól.

BÓNUSZ #3: Profi közösségi média tartalomnaptár

Az eBook mellé adok két darab üzenet mintát, amit elküldhetsz a Facebooknak egy esetleges tiltás esetén. Az üzenetek úgy vannak megfogalmazva, hogy az bárki számára jó legyen. Neked már csak a saját bizniszedre kell szabnod, hogy ne tűnjön sablonosnak az egész.

Mielőtt döntenél, azelőtt szívesen beleolvasnál?

Ha szeretnél belenézni a könyv tartalmába, akkor csak kattints a gombra a letöltéshez.

Melyik ajánlatot választod?

Alapcsomag

9.990 Ft 4.990 Ft
  • Túlélőköny a Facebook hirdetések tiltása ellen
  • BÓNUSZ #1: Tiltást feloldó üzenet minták - Értéke: 4.990 Ft
  • BÓNUSZ #2: Teljes útmutató Facebook hirdetések célzásához - Értéke: 9.990 Ft
  • BÓNUSZ #3: Profi közösségi média tartalomnaptár - Értéke: 9.990 Ft
Népszerű

Pro csomag

19.990 Ft 9.990 Ft
  • Túlélőköny a Facebook hirdetések tiltása ellen
  • 1,5 órás Facebook marketing tanácsadás - Eredeti ára: 15.000 Ft / óra
  • BÓNUSZ #1: Tiltást feloldó üzenet minták - Értéke: 4.990 Ft
  • BÓNUSZ #2: Teljes útmutató Facebook hirdetések célzásához - Értéke: 9.990 Ft
  • BÓNUSZ #3: Profi közösségi média tartalomnaptár - Értéke: 9.990 Ft

Mi mindenre költheted az alapcsomag árát, és mit veszíthetsz, ha nem fektetsz be a könyvbe?

Tudom milyen könnyű azt mondani egy könyvre, egy tréningre, hogy ez csak egy újabb felesleges kiadás. Érdemes azonban elgondolkodni néha, hogy valóban felesleges-e. Mi mindenre költünk el egy hónapban 4.990 Ft-ot? Mit veszíthetünk, ha nem tudunk hirdetni egy esetleges tiltás miatt? Azt kijelenthetjük, hogy a Facebook az egyik legjobb és leghatékonyabb online hirdetési felület, így bármely cég számára egy erős pillére lehet a bevételszerzés szempontjából. Ha nálad nem így van, akkor eddig rosszul hirdettél. De nézzük a lényeget… Mire költhetünk ennyi pénzt egy hónapban, és mit veszíthetünk egy hónapban, ha tiltás miatt nem tudunk hirdetni?

Mit veszíthetsz?
Mi másra költheted?
Mennyi a könyv ára?

Attó függően, hogy mekkora a céged mérete elég nagy bevételi kiesést jelenthet számodra egy több hónapig tartó, vagy végleges Facebook tiltás. Több száz ezertől több millióig csökkenhet a bevételed.

A Netflix napjaink legnépszerűbb streaming platformja, tele kiváló tartalmakkal. Nem kérdés, hogy klassz dolog előfizetni rá. Viszont, ha a Netflixért nem sajnálsz évi 47 ezer Ft-ot, akkor a céged érdekében megéri-e bármekkora pénzt sajnálni is?

Mindezekkel szemben pedig a könyvért csupán 4.990 Ft-ot kell kifizetned. Azt bevallhatjuk, hogy ez egy extra minimális erőfeszítés a részedről. Hidd el, hogy a céged meg fogja hálálni ezt a befektetést.

Mit veszíthetsz?

Attó függően, hogy mekkora a céged mérete elég nagy bevételi kiesést jelenthet számodra egy több hónapig tartó, vagy végleges Facebook tiltás. Több száz ezertől több millióig csökkenhet a bevételed.

Mi másra költheted?

A Netflix napjaink legnépszerűbb streaming platformja, tele kiváló tartalmakkal. Nem kérdés, hogy klassz dolog előfizetni rá. Viszont, ha a Netflixért nem sajnálsz évi 47 ezer Ft-ot, akkor a céged érdekében megéri-e bármekkora pénzt sajnálni is?

Mennyi a könyv ára?

Mindezekkel szemben pedig a könyvért csupán 4.990 Ft-ot kell kifizetned. Azt bevallhatjuk, hogy ez egy extra minimális erőfeszítés a részedről. Hidd el, hogy a céged meg fogja hálálni ezt a befektetést.

Akik ajánlják az eBookot

“Termékfejlesztési vezetőként l, nem kell nap mint nap hírdetésekkel foglalkoznom. Stratégiai tervezéseknél viszont jól jön az ilyen jellegű tudás is. Ádám könyvében világos és átláthatóan ismertem meg mennyire sok mindnenen elcsúszhat egy kampány sikere.”

katona-tamas
Katona Tamás
Head of Product and Development @InSimi, Forbes 2021. - 30 sikeres magyar 30 alatt

“Az utóbbi pár évben szinte sportot űzött a Facebook a hirdetési fiókok letiltásából. Többször is kampány közben inthettünk könnyes búcsút a hirdetési fiókuknak. A téma fontosságát sugallja az is, hogy Ádám 133 oldalon gyűjtötte össze az elérhető válságkezelési és megelőzési lépéseket. Nem kérdés, must have könyv, ha a Facebook hirdetés a top3 marketing csatornád egyike.”

szabo-laszlo
Szabó László
Startup szakértő, Webshop Suli alapítója és vezetője

“Véletlenül töröltem a válallkozáskezelőmből a Facebook oldalam moderátori hozzáférését. Ezzel megfosztva magam egy fontos üzleti objektumtól. Éppen itthon voltam, egy posztot szerettem volna készíteni, amikor szembesültem a problémával. Rengeteg időt és energiát fektettem a meglévő oldal kezelésébe, és nagyon nem szerettem volna, hogy a nulláról kelljen új oldalt létrehoznom és felépítenem a közösséget. Ádám látta a problémámat a KKV-s Facebook csoportban, és egyből rámírt a segítségét felajánlva. Részletes útmutatót adott a Facebook support felkeresését illetően. Még arra is figyelt, hogy mit írjak, mire figyeljek.”

kovacs-adam
Kovács Ádám
Vállalkozó, Webshop tulajdonos

“Hiánypótló kiadvány ez az E-book, nagyon naprakész és aktuális témát dolgoz fel. Számtalanszor találkoztam olyan ügyféllel, akinek meggyűlt a baja a Facebook hirdetésekkel, magam is néha értetlenül állok egy-egy elutasított hirdetéssel szemben. Ez a könyv lerántja a leplet a hiányosságainkról és megoldást ad olyan problémákra, melyek gátolják a közösségi médiával való barátságunkat. Az E-book nyelvezete könnyen érthető, szerkesztési és logikai felépítése olvasóbarát, minden vállalkozónak szívből ajánlom.”

fekete-aniko
Fekete Anikó
Organikon Live Kft. alapítója, vállalkozásfejlesztési konzulens

3 egyszerű lépés választ el attól, hogy te is nyugodtan és magabiztosan hirdess a Facebookon

Június 15. 23:59 óráig bevezető áron, 50%-os kedvezménnyel szerezheted meg, utána már csak teljes áron fogom értékesíteni.

Lépés:

Add meg az adataidat és válaszd ki a számodra megfelelő csomagot

Lépés:

Nyomj rá a „Megrendelem” gombra, majd a következő oldalon add meg a bankkártya adataidat

Lépés:

A visszaigazoló e-mailből töltsd le az útmutatót és készen is vagy

Válaszd ki még ma a számodra kedvező ajánlatot!

Garancia

Bullshit mentes 100% pénzvisszafizetési garancia

Ebből az oktatóanyagból megtudhatod, hogy miért tilthatta le a Facebook a hirdetéseidet, mit tegyél a tiltások esetén lépésről lépésre, és mit tegyél, ha súlyos a tiltás, ha elvesztettél mindent, azaz hogyan indulj újra a nulláról a közösségi platformon. Egyet garantálhatok, nem fogsz csalódni a tudásnyagban, ha mégis, akkor csak egy dolgod van, érvényesítsd a “Bullshit mentes” garanciát, és mi felesleges, sallangmentes kérdések nélkül egyből visszautaljuk a könyv árát. Nincs más dolgod, mint 30 napig jelezni felénk e-mailben, az info@funnelproject.hu e-mail címen, hogy szeretnél élni a garancia lehetőségével, és mi azonnal vissza is utaljuk számodra a könyv árát.

Vannak még kérdéseid?

Igazából mindenkinek, aki hirdet a Facebookon, akinek a Facebook egy fontos eszköz az online marketingjében, vagy aki bevételének egy részét Facebook-hirdetésekből szerzi. De lássuk konkrétabban: Szolgáltatóknak, Coachoknak, Tanácsadóknak, Info termékes vállalkozóknak, Szabadúszóknak, Marketingeseknek, Cégvezetőknek, akiknek van marketing csapata, Webshop üzemeltetőknek, Helyi üzleteknek, Szakembereknek.

Egyértelműen IGEN. Ugyanis 100%-ig biztos vagyok abban, hogy ezek a tippek, tanácsok, amelyeket ebben az útmutatóban felvázoltam, segítenek neked letiltott Facebook fiókod könnyű és sikeres helyreállításában, vagy ha még nem tiltották le, akkor azt teszik lehetővé, hogy kivédd a tiltásokat.

Persze, egyértelműen igen a válasz a kérdésre. Nekem alapból az az egyik fő elvem, hogy megoldhatatlan probléma nincs, csak megoldhatatlannak látszó probléma. Sok esetben csak a minőségi pontszám javítására van szükség, mielőtt fellebbeznél. Majd elvégzed a szükséges fellebbezéseket, amiket a különböző megoldási javaslatokban teszek, és ha kitartó maradsz, akkor sikerrel jársz.

A könyvet bankkártyás fizetéssel tudod kifizetni. A bankkártyás fizetéstől egyáltalán nem kell félned, hiszen maximálisan biztonságos. Íme pár érv a bankkártyás fizetés mellett: Nem a Mi honlapunkba írod a kártyaszámot. Minden banknak van úgynevezett “chargeback”, azaz visszahívási lehetősége az online kártyás tranzakciók során.

A könyv pdf formátumú, így e-mailben fogod megkapni, amit könnyen le tudsz tölteni és meg tudsz nyitni bármilyen eszközön. Ha véletlenül nem kapod meg az e-mailt, akkor csak egyszerűen írj nekem egy e-mailt az info@funnelproject.hu címre, én pedig azonnal javítom a hibát.